Hello There! (:

1000 bocs, h eddig nem raktam fel részt..totál elefeljtettem.. :$. Pedig ez a rész nekem kifejezetten tetszik..^^ Szomorú, meg minden, de jó volt az Ő szemszögéből írni..^^ Nem is írok több hülyeséget, olvassátok! ;)

5. Rész

Emlékek.

Bekanyarodott a mellékutcába, és elkezdett parkolóhelyet keresni a hatalmas járműnek. Ahogy a parkolóban körözött, megpillantotta testvére grafitszürke autóját. Beszélni szeretett volna vele, ezért egyszerűen beállt mögé. Úgyis együtt mennek vissza. Ahogy leállított a motort, az agya úgy kezdett bekapcsolni. A féltékenység kezdett alábbhagyni, s kétségbeesés vette át a helyét. Lehet, hogy mégsem kéne bemennie. Mi van, ha ott találja a testvérét, ahogy az Ő barátnőjét öleli, ne adj Isten, csókolja? Nem, azt nem bírná ki. És ha éppen a mosdóba félrevonulva…?

- Egy idióta vagy, Bill Kaulitz. – jegyezte meg magának. – Már miért feküdne le Tommal? Lora nem olyan. Sőt, épp az ellenkezője. Te voltál az az idióta, aki simán lefeküdt volna egy vadidegennel. Nem, a lány egyszerűen csodálatos. Benned van a hiba.

Egy könnycseppet maszatolt el az arcán, de felesleges volt, mert még vagy száz követte. Sírt. Megint. Egy hete még ő volt a világ legboldogabb embere, most pedig már szinte fuldokol a sírástól. Remegő kézzel kihúzta slusszkulcsot, majd kinyitott az ajtót, de az étteremmel ellenkező irányba indult el. Sétálnia kell, talán az majd megnyugtatja. Tudta, hogy se David, se más a csapatból nem örülne annak, hogy egyedül mászkál Hamburgban, de nem érdekelte. Nem megy a St. Pauli negyed felé, és a parkba, ahová menni készül legtöbbször nyugdíjas házaspárok ücsörögnek, vagy sétálnak. Legalábbis nagyon reméli. Nem bírta volna most elviselni a boldog, fiatal párok látványát. Elindult a járdán, de ahogy kiért a kis utcából, rögtön két 10-12 éves forma kislányba botlott. Naná, hogy TH fanok.

Sejtette, hogy sminkje végigfolyt az arcán. Mivel tél közepe volt, bőre nem sok napfényt látott, eléggé fehér volt, éles kontrasztot alkotva fekete könnyeivel. Nem akarta, hogy a kislányok észrevegyék, ezért gyorsan felhúzta a fél arcát takaró napszemüvegét. Ez is jobb, mint a semmi.

- Jajj bocsánat! Uram Isten, te Bill Kaulitz vagy! – Kiáltott fel az egyik lány.

- Cssss! Ne olyan hangosan, te idióta! Szegénynek biztos elege van már az ordítozó rajongókból! - Teremtette le a másik. – Elnézést kérek a testvérem miatt. Totálisan odavan érted.

Bill halványan elmosolyodott. A kislány a veséjéig látott. Tényleg kezdett elege lenni a sikítozásokból.

- Semmi gond. – Szólalt meg rekedtes hangon.

- Talán valami baj van? Ennyire idegesítünk?

- Nem, dehogy. Már megszoktam. – Sóhajtott. Mindig igyekszik kedves lenni a rajongókkal, hiszen nélkülük nem lennének sehol, de most nem ment neki valami fényesen. – Egyébként nincs semmi baj, csak egy kis megfázás. De gondolom szeretnétek autogramot. Nem? – Eresztett el egy bájvigyort.

- Hát. Ha nem nagy gond…

Gyorsan aláfirkantott két lapot, elköszönt a testvérpártól, és még mindig halvány mosollyal az arcán nézte őket, amint rohannak a szüleikhez, kezükben lobogtatva a papírokat. Kicsit irigyelte őket, hogy ennyi elég nekik a boldogsághoz. Emlékezett a 12 éves önmagára, aki képes volt órákat kint állni esőben, szélben, fagyban, csak hogy bejuthasson kedvence, Nena koncertjére. Pontosan azt tette, amit ma már rajongók milliói tesznek meg értük. Eszébe jutott saját maga, ahogy nagy büszkén mutogatta édesanyjának a nagy nehezen megszerzett aláírást. Ismét sírni kezdett, a könnyek patakokban folytak az arcán. Néha úgy érezte, nem akar már híres lenni, csak otthon szeretne ülni az édesanyjával és Gordonnal, esténként TV-t nézni velük, átmenni Lorához, és hajnali 3ig fent lenni, beszélgetni a lánnyal… Pedig milyen jól indult minden. Mennyire boldogok voltak Georgékkal, amikor az után a bizonyos Devilish koncert után odament hozzájuk az producer. Aztán 2005. augusztus 15.-én kijött az első kislemezük, utána pedig hihetetlen gyorsasággal lettek híresek először Németországban, majd a környező országokban. Soha nem fogja elfelejteni az első komoly díjátadójukat, a Cometet. Emlékezett az első turnéra, amit aztán meg kellett ismételni. Eszébe jutott a hatalmas hisztéria, amikor először hajat változtatott. Aztán a másodikra, amikor fehér melírcsíkokat rakatott a hajába. Ennél már korántsem volt akkora a felháborodás, mint az elsőnél, de azért voltak itt is olyanok, akik ez miatt elpártoltak az együttestől. Mindenki mást várt el tőle, de őt nem érdekelte. Még… Aztán tucatnyi díj, és koncert után elérkezettnek látták az időt egy új lemezhez, ami hozta magával az első Európa turnét. Itt kezdődtek nála a gondok. Betegesen próbált megfelelni mindennek, és ez lassan felemésztette az amúgy is érzékeny fiút. Nem érdekelte más, csak a siker, pénz és csillogás, akkor volt már csak boldog, ha reflektorfényben volt. A nap végén meg csak összetörve ült az aktuális szobájában, néha sírt is, ameddig a többiek szórakoztak valahol. A végén már azon gondolkozott, hogy ki kéne próbálnia valamilyen drogot, de túl gyáva volt hozzá. Helyette inkább dohányzott, és minden erejét a zenélésbe fordította, ami végülis a veszte lett. Az egyik francia koncerten az In Die Nacht alatt egyszerűen elment a hangja. A szervezete jelezte, hogy elege van ebből az egészből. Pár nap alatt rengeteg orvosnál járt, míg az egyik cisztát nem fedezett fel a hangszálain. A maradék koncertet törölték, a banda pedig hazarepült Németországba, Berlinbe. Őt azonnali hatállyal kórházba vitték, és megműtötték. Aztán 10 nap néma csend. Az első pár napon semmihez nem volt kedve, csak gubbasztott a szobájában, néha evett valamit. Aztán egyszer csak Tom bejelentette, hogy vendége van. És akkor lépett be a képbe Ő. Minden nap meglátogatta, beszélt vele, de a választ kiolvasta a fiú szemeiből. Bill egyre jobban megszerette, és Lora lassan kezdte átvenni a siker, pénz, és csillogás helyét. Mire meggyógyult, egy teljesen új Bill tért vissza Amerikába. A kritika-ami, ha egyedül lett volna, szinte megölte volna őt-most egyszerűen lepergett róla. Mindig mosolygott, mindenkivel kedves volt. Egyszóval a rajongók visszakapták azt az énekest, akit megszerettek. A lány mindenben támogatta, és ettől fogva az ő élete is egyre jobb lett.

Most pedig itt ül egy padon, és ott tart, ahol egy évvel ezelőtt. Az arcát a kezébe temetve sír, a szíve már fizikailag fáj, ő meg levegő után kapkod.