Hey!
Hát...sokak örömére[vagy bánatára!?] újra ittvagyok, de NEM bloggal..egy teljesen más storyval,ami novellának indult.. de..=D
Ja és.. szolgálati közlemény: FC Bayern München - Energie Cottbus 4:1
Ribery. Demichelis. Klose. Toni. The Heroes..;) ( L )
Tehát nyert a BAYERN, és én totálisan fel vagyok pörögve.. =D
Tehát..itt a story... KOMMENTEKET légyszi, FONTOS lenne.^^
[ha tetszik,rakok folytatást, de max 4 részes lesz az egész..legalábbis itt. Ha bejön nagyon,akkor im-neten folytatni fogom.]
Together until the death.
1. rész
Péntek van, méghozzá a szünet előtti utolsó nap. Vége lett az utolsó órának, és mindenki örült, hogy most két hétig még az iskola közelében sem kell lennie. Tudtam, hogy most még egy fél óráig a kapu közelébe sem fogok tudni menni, hiszen mindenki minél hamarabb maga mögött akarta tudni az iskolát. Így fogtam magam, elővettem az iPodomat, és a padomban ülve hallgatni kezdtem. Már kezdtem elmerülni a zenében, amikor egy kezet éreztem a vállamon.
- Lora, valami baj van? Te szoktál az első lenni, aki kirohan a teremből.
- Semmi bajom, tanár úr. De most úgysem tudnék kimenni, mindenki a kapunál tolong.
- Ez igaz. Akkor megtennéd, hogy legalább a teremből kimész? Be kéne zárnom.
- Persze. Viszontlátásra, és kellemes ünnepeket!
- Szia, Neked is. Sok sikert a karácsonyi fellépéshez!
Válaszoltam valami köszönömfélét, aztán megfogtam a cuccaimat, és kimentem. Hazamenni még mindig nem tudok, de a többi terem is zárva volt már… és akkor beugrott! Ha kimegyek az udvarra, onnan simán ki tudok mászni a kerítésen. Hányszor, de hányszor szöktünk meg így Billel..istenem..
-Ahj, próbálj már meg nem rá gondolni! – kiabáltam rá saját magamra. – Szemét volt, megcsalt.
Kiértem az udvarra. Igaz, még csak fél három körül járt az idő, már kezdett sötétedni. Kiskoromban féltem a sötétben, és ezt most még így 19 éves koromra sem sikerült kinőnöm.
- Most már mindegy. – gondoltam magamban, miközben rájöttem, hogy haza nem mehetek, mert anyuék 4 előtt nem érnek haza, én meg szokás szerint bent hagytam a kulcsom az asztalon. Máskor gondolkodás nélkül elindultam volna Billék háza felé, de most más volt.. Nincs már többet Mi. Csak Ő van, és Én vagyok. A gondolatmenetemben a telefonom rezgése zavart meg. Ránéztem a kijelzőre.. A nővérem írt sms-t.
„ Szijja! :]
Nem jössz már haza? Tök régóta várlak .Anyuék nem is jönnek haza ,majd csak holnap.. Nagyiéknál alszanak. ; ]
Puszillak. Amanda”
Elmosolyodtam. Akármilyen szemét is tud lenni, azért mégis csak a nővérem, és aggódik értem.
„ Szija Te Dinkaaa!(=
Most indultam el haza, 20 percen belül szerintem már otthon leszek.
Egyedül leszünk otthon?! Az jó… Remélem a „lelkiszemetesládám” is otthon van. ; )
Csókollak. x] Lora.”
Visszakapcsoltam az iPodom, és a zenében elmerülve mentem hazafelé.. Megszólalt a jelenlegi kedvenc számom, és eszembe jutott, hogy milyen hihetetlenül hiányzik Bill… Halkan énekelni kezdtem az énekessel együtt.
Ezer rég múlt szép emlék,
Ami lassan megfojt,
Ha már végre átlépném,
Le a mélybe ránt...
Mennyi álmatlan lett éj,
Mi a fénnyel harcolt...
Sosincs válasz;
Miért, mondd, miért?
Csak nevetsz rám.
Arcomat eltakarom, ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt, éget a szótlanság.
Égre festett búsképűt,
A Holdat látom.
A kopár fáknak is feltűnt,
Ez nem a mennyország...
Hová tűnt az a kiscsillag?
Most miért nem játszik?
Talán egy felhő takarja,
Vagy rég kihunyt már?!
Arcomat eltakarom, ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt, éget a szótlanság,
Ha ennyire fáj.
Miért hazudom,
Hogy nincs, ami bánt?
Hogy megleszek nélküled is ezután?
Ha mélyen a kés,
Úgy vérzik a szív,
Álarcom nem véd, csak ostoba dísz -
Miért hazudom,
Hogy szebb ami vár?
Ha felkelek, új nap virrad rám?
De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,
Reszketve várom, hogy közelebb lépj...
Arcomat eltakarom, ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt, éget a szótlanság...
Ha ennyire fáj. -
Miért hazudom,
Hogy nincs, ami bánt?
Hogy megleszek nélküled is ezután? -
Ha mélyen a kés,
Úgy vérzik a szív,
Álarcom nem véd, csak ostoba dísz. -
Miért hazudom,
Hogy szebb ami vár?
Ha felkelek, új nap virrad rám?
De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,
Reszketve várom, hogy közelebb lépj...
[Miért hazudom,
Hogy szebb ami vár?
Ha felkelek, új nap virrad rám?
De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,]
Reszketve várom, hogy közelebb lépj...
A szemem már égett a sírástól. MIÉRT!? Miért kellett megcsalnia? Mit rontottam el? – ezek a kérdések keringtek a fejemben. Rohanni kezdtem. El akartam futni az érzéseim elől.. Az élet elöl. De lassítanom kellett, mert kb. két ház, és hazaérek.
- LOOOOORAAAAAAA!!! – hallottam már messziről a nővérem hangját.
- Szia! – Köszönök rá, miután odaértem a kapuhoz. – Szia Jenny!- Üdvözöltem a család Golden Retriverjét.
- Na miujság csajszi? Hogy ment a suli? – Fordult felém Amanda, miközben besétáltunk a házba.
-Húú. .jó sz.arul. Egész nap csak és kizárólag rá tudtam gondolni. Elegem van.. Borzasztóan hiányzik Bill. – kezdtek el még jobban sírni
- Jajj, ne sírj.. Hova lett a régi Lora, aki mindenkiből hülyét csinált, aki mindenen nevetett?
- Bill magával vitte. –huppantam le az egyik fotelba.
- Istenem te lány.. Mennyire utálom, hogy így látlak! Most legszívesebben odamennék, és lekevernék annak az idiótának két akkora pofont..
- Ne! Ne bántsd..
- Szereted még, igaz?
- Igen.. Ő volt talán az első, akiben maximálisan megbíztam, akit tényleg szerettem.
- Ő meg másfél év után képes volt otthagyni EGY éjszakáért.
- Pontosan.
- Na jó ,ne szomorkodj már annyit, van egy jó hírem!
- Na mondd! Rám fér. – Mosolyodtam el.
- Már most mosolyogsz.. Mit fogsz csinálni, ha megtudod!? – Húzta tovább az agyamat.
- AMANDA, MONDD! – Ugrottam fel.
- Jó. Szóval… Lui most telefonált, és azt mondta, hoooogy… Lesz ma is edzésetek a karácsonyi műsorra! Örülsz?
- ÁÁÁÁ..EZZAZZZ!! – sikítottam fel. Elsőre furcsának tűnhet ez a reakció, hogy késő délután annak örül valaki, hogy edzésre mehet. De aki kicsit is ismer, az tudja, hogy nekem a hip-hop az egyik lételemem. A másik a lovaglás, és természetesen a lovam.
- Elvinnél? – nézek rá bociszemekkel.
- Háát.. Egyél valamit, addig én összerakom a cuccodat.
- Nem ennél inkább te? Nem vagyok éhes.
- Laura, nem fogod bírni azt a két órás ugrabugrálást, ha nem eszel semmit.
- Nembaj.. Van RedBull.
Amanda nem válaszolt, csak megforgatta a szemeit, és elindult a kocsikulcsért. Én felrohantam a szobámba, összedobtam az edzőcuccom, és rohantam le a lépcsőn.
- Ehj, de gyors volt valaki! – nevetett a nővérem.
10 perc múlva teljesen felpörögve ugrottam ki a 6-os BMW-ből.
- Köszi szépen! Majd csörgetlek, ha végeztünk! Szia!
Berohantam az épületbe, és felsétáltam a másodikra. A teremből már zene szűrődött ki. Benyitottam.
- SZIA LORAAAAAAAAAAAA! – kiabált rám egyszerre 5 ember.
- Sziasztok drágáim! – próbáltam kinyögni valamit az emberáradat alól.
- Mielőtt elfelejtem! Jössz hozzánk Szilveszterezni? – Vigyorgott rám Rob. Róla tudni kell, hogy amióta együtt táncolunk, belém van esve, de én csak haverként tekintek rá.
- Húú.. Rob.. Nem akarlak megsérteni, de nem. Most szakítottam a barátommal. Nem fog menni. Bocs, tényleg.
- De én…
- Sziasztok Fiatalok! – Szakította félbe Rob mentegetőzését egy hang.. Egy hang,amit nagyon szeretünk.
- TOMIII! - Ordítjuk el magunkat.
- Először is fontos hirdetnivalóm van. A karácsonyi táncgála lesz a vizsgátok. Szóval húzzatok bele! A másik pedig: Nagyon híres vendégek jönnek. Pontosabban egy világhírű banda.
- Ugye nem elkényeztetett amerikai sztárocskák? – Fintorodott el Sandy.
- Neeem! Ők is németek, méghozzá hamburgiak, ha jól tudom. – vigyorgott Tomi. – Na ennyi volt a hirdetés, ahogy láttam eléggé be vagytok melegedve, szóval hozzatok ki mindent, ami kell és kezdődhet a tánc!
Bő három órás tánc után szinte teljesen kifulladva vánszorogtunk ki a teremből.
- Azért jó volt, nem? Nekem tetszik.. főleg az elektros része.- Sandy. Rólunk tudni kell,
hogy freestyle[szabadstílusú] hip-hop-ot táncolunk.
- Ja! Nagyon jól nyomom! – Egózott már megint Lui.
- Hülye egoista p.öcs! – vágom nyakon..persze csak érzéssel.
- Na fejezzétek be! Tönkreteszed itt a fő egoistánkat.. Mi lesz velünk? – Rob.
- Wooooow.. Oda nézzetek! Az egy Cadillac Escalade! – Tátotta a száját Ben.
- Azannya! Nem csúnya, az egyszer biztos! Ugye Lora?
Nem válaszoltam, csak néztem kerek szemekkel.. Az nem lehet.. Egy embert ismerek, akinek ilyen kocsija van, és az ő öccse az utolsó srác a földön, akit most látni szeretnék.. És miért is ne, a Cadillac pont előttünk állt meg a parkolóban.
- Hello kislány! Amanda küldött el érted, és azt üzeni, hogy vagy velem jössz, vagy gyalogolhatsz haza. - Dugta ki a fejét az ablakon egy rasztahajú srác 32fogas vigyorral az arcán. – a sötétben.. EGYEDÜL…- tette hozzá ijesztőnek szánt hangon.
- Ahj Tom..Nagyon remélem, hogy nincs veled SENKI! – nyomtam meg erősen a „senki” szót.
- Nincs, efelől megnyugodhatsz. – Na pattanj be!
- Hmm..oké.. Sziasztok! Találkozunk holnap! – Szóltam oda a kocsiból a még mindig tátott szájjal bámuló ötösnek.
A hazafelé út csendben telt. Gondolom nem akart most arról faggatni, hogy hogyan érzem magam, miután az öccse otthagyott 1 k.urváért. De mielőtt hazaértünk volna, Tom félreállt egy parkolóba.
- Lora.. Beszélni szeretnék veled. – Fordult felém.
- De én nem veled. Legalábbis nem róla. Ne mondd azt, hogy nem róla akarsz, mert tudom, hogy úgyis ott lyukadnánk ki.
- Nem. Én rólad szeretnék beszélni. Féltelek. – és tényleg.. ahogy rám nézett, aggódást véltem felfedezni a szemeiben.
- Öhm… Rendben.. Akkor mondd!
- Szóval.. Először is bocsánatot szeretnék kérni, hogy így bánt veled.. Kicsit hibásnak érzem magam. Én vagyok ilyen. Mármint, hogy minden csajtól csak AZT szeretném.
- De te legalább nem mész bele tartós kapcsolatokba, és közlöd velük, hogy mivan.
- Az igaz.. A másik meg.. Megkérlek, hogy ne csinálj butaságot miatta! Nem éri meg.
Lelkiztünk még egy fél órát, de akkor olyan sírőgörcs jött rám, hogy Tom kénytelen volt tövább ölelgetni,és nyugtatgatni.
- Fúú.. Bocsi, totál fekete lett a pulcsid! Én.. nem akartam, de… - másztam ki az öleléséből egy jó háromnegyed órás sírás után..- Én.. fogalmam nincs, hogy mit tegyek!
- LAURA, ne kezdj el újra sírni, kérlek. Nincs semmi baj, a mosógép kimossa. Inkább töröld meg az arcod, tiszta fekete. – Nyújtott felém egy zsepit.
- Köszi.- Vettem el, majd elkezdtem letörölni a totálisan szétfolyt sminkemet.
- Amúgy ha lehajtód a napellenzőt, a hátulján van tükör. – Vigyorgott rám Tom, miközben újra ráadta a gyújtást, és visszahajtott az útra.
- Mikre be nem vagy te rendezkedve…- nevettem[!!] vissza.
Pár perc kocsikázás után Tom lefékezett a házunk előtt.
- Köszi a fuvart.- köszöntem meg neki.
- Szívesen máskor is! – kacsintott rám.- El ne felejtsd: SEMMI BUTASÁG!
- Értettem tábornok!- Vágtam magam vigyázba, miután kiszálltam.- Na jóéjszakát!
- Jóéjszakát! Üdvözlöm Amandát!
- Okéé.. – Intettem vissza az ajtóból.
Be akartam nyitni, de az ajtó zárva volt. Kutatni kezdtem a táskámban, és csodák csodájára egy kulcs került elő belőle, meg egy cetli, amin ez állt:
„Szia!
1000 bocsi, de el kellett mennem anyuékhoz. A nagyi látni szeretett volna mindkettőnket, de mondtam, hogy te sajnos nem érsz rá. Holnap találkozunk!
Puszi, légy jó!
Amanda.”
Nem örültem neki. Mit fogok én csinálni abban a házban egyedül? Be kell hívnom Jennyt.
- JENNYYY!!! – fütyültem. Nemsokára ugatásra lettem figyelmes. – Na te legalább még megvagy. – simogattam meg a kutyám fejét. Kinyitottam az ajtót, és bementünk.