Hey!

Hát...sokak örömére[vagy bánatára!?] újra ittvagyok, de NEM bloggal..egy teljesen más storyval,ami novellának indult.. de..=D

Ja és.. szolgálati közlemény: FC Bayern München - Energie Cottbus 4:1

Ribery. Demichelis. Klose. Toni. The Heroes..;) ( L )

Tehát nyert a BAYERN, és én totálisan fel vagyok pörögve.. =D

Tehát..itt a story... KOMMENTEKET légyszi, FONTOS lenne.^^

[ha tetszik,rakok folytatást, de max 4 részes lesz az egész..legalábbis itt. Ha bejön nagyon,akkor im-neten folytatni fogom.]

Together until the death.

1. rész

Péntek van, méghozzá a szünet előtti utolsó nap. Vége lett az utolsó órának, és mindenki örült, hogy most két hétig még az iskola közelében sem kell lennie. Tudtam, hogy most még egy fél óráig a kapu közelébe sem fogok tudni menni, hiszen mindenki minél hamarabb maga mögött akarta tudni az iskolát. Így fogtam magam, elővettem az iPodomat, és a padomban ülve hallgatni kezdtem. Már kezdtem elmerülni a zenében, amikor egy kezet éreztem a vállamon.

- Lora, valami baj van? Te szoktál az első lenni, aki kirohan a teremből.

- Semmi bajom, tanár úr. De most úgysem tudnék kimenni, mindenki a kapunál tolong.

-  Ez igaz. Akkor megtennéd, hogy legalább a teremből kimész? Be kéne zárnom.

- Persze. Viszontlátásra, és kellemes ünnepeket!

- Szia, Neked is. Sok sikert a karácsonyi fellépéshez!

Válaszoltam valami köszönömfélét, aztán megfogtam a cuccaimat, és kimentem. Hazamenni még mindig nem tudok, de a többi terem is zárva volt már… és akkor beugrott! Ha kimegyek az udvarra, onnan simán ki tudok mászni a kerítésen. Hányszor, de hányszor szöktünk meg így Billel..istenem..

-Ahj, próbálj már meg nem rá gondolni! – kiabáltam rá saját magamra. – Szemét volt, megcsalt.

Kiértem az udvarra. Igaz, még csak fél három körül járt az idő, már kezdett sötétedni. Kiskoromban féltem a sötétben, és ezt most még így 19 éves koromra sem sikerült kinőnöm.

-  Most már mindegy. –  gondoltam magamban, miközben rájöttem, hogy haza nem mehetek, mert anyuék 4 előtt nem érnek haza, én meg szokás szerint bent hagytam a kulcsom az asztalon. Máskor gondolkodás nélkül elindultam volna Billék háza felé, de most más volt.. Nincs már többet Mi. Csak Ő van, és Én vagyok. A gondolatmenetemben a telefonom rezgése zavart meg. Ránéztem a kijelzőre.. A nővérem írt sms-t.

„ Szijja! :]

Nem jössz már haza? Tök régóta várlak .Anyuék nem is jönnek haza ,majd csak holnap.. Nagyiéknál alszanak. ; ]

Puszillak. Amanda”

Elmosolyodtam. Akármilyen szemét is tud lenni, azért mégis csak a nővérem, és aggódik értem.

„ Szija Te Dinkaaa!(=

Most indultam el haza, 20 percen belül szerintem már otthon leszek.

Egyedül leszünk otthon?! Az jó… Remélem a „lelkiszemetesládám” is otthon van. ; )

Csókollak. x] Lora.”

Visszakapcsoltam az iPodom, és a zenében elmerülve mentem hazafelé.. Megszólalt a jelenlegi kedvenc számom, és eszembe jutott, hogy milyen hihetetlenül hiányzik Bill… Halkan énekelni kezdtem az énekessel együtt.

Ezer rég múlt szép emlék,
Ami lassan megfojt,
Ha már végre átlépném,
Le a mélybe ránt...

Mennyi álmatlan lett éj,
Mi a fénnyel harcolt...
Sosincs válasz;
Miért, mondd, miért?
Csak nevetsz rám.

Arcomat eltakarom, ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt, éget a szótlanság.

Égre festett búsképűt,
A Holdat látom.
A kopár fáknak is feltűnt,
Ez nem a mennyország...

Hová tűnt az a kiscsillag?
Most miért nem játszik?
Talán egy felhő takarja,
Vagy rég kihunyt már?!

Arcomat eltakarom, ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt, éget a szótlanság,
Ha ennyire fáj.

Miért hazudom,
Hogy nincs, ami bánt?
Hogy megleszek nélküled is ezután?

Ha mélyen a kés,
Úgy vérzik a szív,
Álarcom nem véd, csak ostoba dísz -

Miért hazudom,
Hogy szebb ami vár?
Ha felkelek, új nap virrad rám?

De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,
Reszketve várom, hogy közelebb lépj...


Arcomat eltakarom, ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt, éget a szótlanság...
Ha ennyire fáj. -

Miért hazudom,
Hogy nincs, ami bánt?
Hogy megleszek nélküled is ezután? -

Ha mélyen a kés,
Úgy vérzik a szív,
Álarcom nem véd, csak ostoba dísz. -

Miért hazudom,
Hogy szebb ami vár?
Ha felkelek, új nap virrad rám?

De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,
Reszketve várom, hogy közelebb lépj...

[Miért hazudom,
Hogy szebb ami vár?
Ha felkelek, új nap virrad rám?

De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,]
Reszketve várom, hogy közelebb lépj...

A szemem már égett a sírástól. MIÉRT!? Miért kellett megcsalnia? Mit rontottam el? – ezek a kérdések keringtek a fejemben. Rohanni kezdtem. El akartam futni az érzéseim elől.. Az élet elöl. De lassítanom kellett, mert kb. két ház, és hazaérek.

- LOOOOORAAAAAAA!!! – hallottam már messziről a nővérem hangját.

- Szia! – Köszönök rá, miután odaértem a kapuhoz. – Szia Jenny!- Üdvözöltem a család Golden Retriverjét.

- Na miujság csajszi? Hogy ment a suli? – Fordult felém Amanda, miközben besétáltunk a házba.

-Húú. .jó sz.arul. Egész nap csak és kizárólag rá tudtam gondolni. Elegem van.. Borzasztóan hiányzik Bill. – kezdtek el még jobban sírni

- Jajj, ne sírj.. Hova lett a régi Lora, aki mindenkiből hülyét csinált, aki mindenen nevetett?

- Bill magával vitte. –huppantam le az egyik fotelba.

- Istenem te lány.. Mennyire utálom, hogy így látlak! Most legszívesebben odamennék, és lekevernék annak az idiótának két akkora pofont..

- Ne! Ne bántsd..

- Szereted még, igaz?

- Igen.. Ő volt talán az első, akiben maximálisan megbíztam, akit tényleg szerettem.

- Ő meg másfél év után képes volt otthagyni EGY éjszakáért.

 - Pontosan.

- Na jó ,ne szomorkodj már annyit, van egy jó hírem!

- Na mondd! Rám fér. – Mosolyodtam el.

- Már most mosolyogsz.. Mit fogsz csinálni, ha megtudod!? – Húzta tovább az agyamat.

- AMANDA, MONDD! – Ugrottam fel.

- Jó. Szóval… Lui most telefonált, és azt mondta, hoooogy… Lesz ma is edzésetek a karácsonyi műsorra! Örülsz?

- ÁÁÁÁ..EZZAZZZ!! – sikítottam fel. Elsőre furcsának tűnhet ez a reakció, hogy késő délután annak örül valaki, hogy edzésre mehet. De aki kicsit is ismer, az tudja, hogy nekem a hip-hop az egyik lételemem. A másik a lovaglás, és természetesen a lovam.

-  Elvinnél? – nézek rá bociszemekkel.

- Háát.. Egyél valamit, addig én összerakom a cuccodat.

- Nem ennél inkább te? Nem vagyok éhes.

- Laura, nem fogod bírni azt a két órás ugrabugrálást, ha nem eszel semmit.

- Nembaj.. Van RedBull.

Amanda nem válaszolt, csak megforgatta a szemeit, és elindult a kocsikulcsért. Én felrohantam a szobámba, összedobtam az edzőcuccom, és rohantam le a lépcsőn.

- Ehj, de gyors volt valaki! – nevetett a nővérem.

10 perc múlva teljesen felpörögve ugrottam ki a 6-os BMW-ből.

- Köszi szépen! Majd csörgetlek, ha végeztünk! Szia!

Berohantam az épületbe, és felsétáltam a másodikra. A teremből már zene szűrődött ki. Benyitottam.

-  SZIA LORAAAAAAAAAAAA! – kiabált rám egyszerre 5 ember.

- Sziasztok drágáim! – próbáltam kinyögni valamit az emberáradat alól.

-  Mielőtt elfelejtem! Jössz hozzánk Szilveszterezni? – Vigyorgott rám Rob. Róla tudni kell, hogy amióta együtt táncolunk, belém van esve, de én csak haverként tekintek rá.

- Húú.. Rob.. Nem akarlak megsérteni, de nem. Most szakítottam a barátommal. Nem fog menni. Bocs, tényleg.

- De én…

- Sziasztok Fiatalok! – Szakította félbe Rob mentegetőzését egy hang.. Egy hang,amit nagyon szeretünk.

- TOMIII! - Ordítjuk el magunkat.

- Először is fontos hirdetnivalóm van. A karácsonyi táncgála lesz a vizsgátok. Szóval húzzatok bele! A másik pedig: Nagyon híres vendégek jönnek. Pontosabban egy világhírű banda.

- Ugye nem elkényeztetett amerikai sztárocskák? – Fintorodott el Sandy.

- Neeem! Ők is németek, méghozzá hamburgiak, ha jól tudom. – vigyorgott Tomi. – Na ennyi volt a hirdetés, ahogy láttam eléggé be vagytok melegedve, szóval hozzatok ki mindent, ami kell és kezdődhet a tánc!

Bő három órás tánc után szinte teljesen kifulladva vánszorogtunk ki a teremből.

- Azért jó volt, nem? Nekem tetszik.. főleg az elektros része.- Sandy. Rólunk tudni kell,

hogy freestyle[szabadstílusú] hip-hop-ot táncolunk.

- Ja! Nagyon jól nyomom! – Egózott már megint Lui.

- Hülye egoista p.öcs! – vágom nyakon..persze csak érzéssel.

- Na fejezzétek be! Tönkreteszed itt a fő egoistánkat.. Mi lesz velünk? – Rob.

- Wooooow.. Oda nézzetek! Az egy Cadillac Escalade! – Tátotta a száját Ben.

- Azannya! Nem csúnya, az egyszer biztos! Ugye Lora?

Nem válaszoltam, csak néztem kerek szemekkel.. Az nem lehet.. Egy embert ismerek, akinek ilyen kocsija van, és az ő öccse az utolsó srác a földön, akit most látni szeretnék.. És miért is ne, a Cadillac pont előttünk állt meg a parkolóban.

- Hello kislány! Amanda küldött el érted, és azt üzeni, hogy vagy velem jössz, vagy gyalogolhatsz haza. -  Dugta ki a fejét az ablakon egy rasztahajú srác 32fogas vigyorral az arcán. – a sötétben.. EGYEDÜL…- tette hozzá ijesztőnek szánt hangon.

- Ahj Tom..Nagyon remélem, hogy nincs veled SENKI! – nyomtam meg erősen a „senki” szót.

- Nincs, efelől megnyugodhatsz. – Na pattanj be!

- Hmm..oké.. Sziasztok! Találkozunk holnap! – Szóltam oda a kocsiból a még mindig tátott szájjal bámuló ötösnek.

A hazafelé út csendben telt. Gondolom nem akart most arról faggatni, hogy hogyan érzem magam, miután az öccse otthagyott 1 k.urváért. De mielőtt hazaértünk volna, Tom félreállt egy parkolóba.

- Lora.. Beszélni szeretnék veled. – Fordult felém.

- De én nem veled. Legalábbis nem róla. Ne mondd azt, hogy nem róla akarsz, mert tudom, hogy úgyis ott lyukadnánk ki.

- Nem. Én rólad szeretnék beszélni. Féltelek. – és tényleg.. ahogy rám nézett, aggódást véltem felfedezni a szemeiben.

- Öhm… Rendben.. Akkor mondd!

-  Szóval.. Először is bocsánatot szeretnék kérni, hogy így bánt veled.. Kicsit hibásnak érzem magam. Én vagyok ilyen. Mármint, hogy minden csajtól csak AZT szeretném.

- De te legalább nem mész bele tartós kapcsolatokba, és közlöd velük, hogy mivan.

- Az igaz.. A másik meg.. Megkérlek, hogy ne csinálj butaságot miatta! Nem éri meg.

Lelkiztünk még egy fél órát, de akkor olyan sírőgörcs jött rám, hogy Tom kénytelen volt tövább ölelgetni,és nyugtatgatni.

- Fúú.. Bocsi, totál fekete lett a pulcsid! Én.. nem akartam, de… - másztam ki az öleléséből egy jó háromnegyed órás sírás után..- Én.. fogalmam nincs, hogy mit tegyek!

- LAURA, ne kezdj el újra sírni, kérlek. Nincs semmi baj, a mosógép kimossa. Inkább töröld meg az arcod, tiszta fekete. – Nyújtott felém egy zsepit.

- Köszi.- Vettem el, majd elkezdtem letörölni a totálisan szétfolyt sminkemet.

- Amúgy ha lehajtód a napellenzőt, a hátulján van tükör. – Vigyorgott rám Tom, miközben újra ráadta a gyújtást, és visszahajtott az útra.

- Mikre be nem vagy te rendezkedve…- nevettem[!!] vissza.

Pár perc kocsikázás után Tom lefékezett a házunk előtt.

- Köszi a fuvart.- köszöntem meg neki.

- Szívesen máskor is! – kacsintott rám.- El ne felejtsd: SEMMI BUTASÁG!

- Értettem tábornok!- Vágtam magam vigyázba, miután kiszálltam.- Na jóéjszakát!

- Jóéjszakát! Üdvözlöm Amandát!

- Okéé.. – Intettem vissza az ajtóból.

Be akartam nyitni, de az ajtó zárva volt. Kutatni kezdtem a táskámban, és csodák csodájára egy kulcs került elő belőle, meg egy cetli, amin ez állt:

„Szia!

1000 bocsi, de el kellett mennem anyuékhoz. A nagyi látni szeretett volna mindkettőnket, de mondtam, hogy te sajnos nem érsz rá. Holnap találkozunk!

Puszi, légy jó!

Amanda.”

Nem örültem neki. Mit fogok én csinálni abban a házban egyedül? Be kell hívnom Jennyt.

- JENNYYY!!! – fütyültem. Nemsokára ugatásra lettem figyelmes. – Na te legalább még megvagy. – simogattam meg a kutyám fejét. Kinyitottam az ajtót, és bementünk.