Na hát a tegnap estéből ma délután lett, de nem szeretném taglalni, hogy miért..Szerintem senkit sem érdekelne. :S Legyen elég annyi, hogy minden vagyok, csak jókedvű nem.

Csak 1 kérdés a bloggal kapcsoltaban: Szeretnétek, hogy legyen egy videos modul? Fanvideok lennének benne. (:

[Am a linkekhez beraktam pár oldalt, benézni KÖTELEZŐ]

3. rész

 Már csak 1 nap..

- Laura! Kellj már fel! El fogsz késni edzésről! – Anyu kezdett ideges lenni. – Hallod!?

- Jóó.. kelek már, na… Nem kell rázogatni! – Dugom ki az elég kómás fejem a takaró alól. –Amúgy mennyi az idő?

- Fél kilenc.

- Atyaúristen!! Kilenckor kezdünk! – Úgy pattantak ki a szemeim, mintha nyakon öntöttek volna egy vödör jéghideg vízzel. – Francba már, hogy Tomi mindig ilyen lehetetlen időpontokat talál ki..- Mérgelődtem magamba, miközben a fürdőszoba felé siettem. – Hmm..már csak 1  nap a Dec. 23-ig.. vagyis a Gáláig.- jegyeztem meg magamnak.

A gondolatmenetemet egy telefon csörgése szakította félbe. [Nem mobil, vezetékes.]

-Lora drágám, felvennéd!- kiabál fel nekem anyu.

-Muszáj? Sietek!!

-Jó, akkor hagyd, majd Amanda felveszi.. Igaz!?

-Persze, természetesen. – Hallom a nővérem kelletlen és meglehetősen álmos hangját.

-Tessék, Amanda Müller vagyok.

……

- Lora! Téged keresnek! Sandy az!!

- Rohanok! – kiabálok ki a fürdőszobából.

- Ehj de fontos ember valaki.. Már reggel háromnegyed kilenckor sem hagyják élni..- vigyorgott rám a nővérem, miután elvettem tőle a kagylót.

- Hát.. Ahogy mondod.- vigyorgok rá.- Köszi!- veszem el tőle a kagylót.

- Sziiiia Loraaa!- Hallom a barátnőm nem kicsit vidám hangját a telefonba. – Merre vagy? Nem jössz ma edzésre?

- Szia! Hát jelenleg itthon, és éppen a hajamat vasalnám, ha nem veled beszélnék..

- Akkor vasalgasd még egy darabig, mert a mai edzés elmarad.. Tomi nem tud bejönni, valami van az egyik gyerekével..

- Na az faja! Vagyis.. Tomi gyerekét sajnálom, meg minden, de legalább lesz időm lovagolni. Tényleg! Nem jössz ki velem?

- Hát.. Nem tudom.. Régen lovagoltam, meg a lovas cuccaimat is biztos kinőttem már ..

- Naaa.. Majd keresünk neked egy olyan lovat.. Nekem meg van minimum 4 lovaglógatyám, meg 2 pár csizmám.. majd adok kölcsön cuccot!

- Hát.. Rendben.

- Ezaz! Szeretlek! Akkor gyere le hozzánk, apu csak odaadja az egyik kocsit.. ha nem, akkor meg Amanda kivisz minket. Vagy valaki más.

- Oké. Akkor szerintem 20 perc múlva nálatok vagyok. Szia.

- Megbeszéltük. Szia, puszillak.- Azzal letettem a kagylót.

- Kislányom légy szíves, gyere le enni! – Kiabál fel apu.

- Megyek, egy pillanat! – Kiabáltam vissza, miközben már újra a fürdőszobai tükör előtt álltam, és éppen az utolsó „simításokat” [NEM félreérteni! NEMúgy.(: ] végeztem magamon. Pár perc múlva elégedetten nyugtáztam, hogy nem is nézek ki olyan rosszul, mint azt képzeltem.

Gyors átöltözés után, már Jennyvel az oldalamon sétáltam le a konyhába. Ahogy beléptem, egy elég megszokott családi kép tárult elénk.. Apu a konyhaasztalnál kortyolgatta a reggeli kávéját, anyu a konyhapultnál tevékenykedett, Amanda meg éppen Jennynek adott kutyakaját. Én elmentem a konyhaszekrényhez, kivettem belőle a szokásos reggelimet. Leraktam az asztalra, és én is leültem.

- Jó reggelt!- Mosolyogtam rájuk. Határozottan jó kedvem volt.

- Jó reggelt! Neked nem edzésen kéne lenned? – Néztek rám egyszerre mind a négyen. Még Jenny is felemelte a fejét.

- Nem. De nem foglak Titeket itthon boldogítani, megnyugodhattok. (=  Sandy nemsokára itt lesz értem, és kimegyünk a lovakhoz. Jut eszembe.. Megkaphatjuk az egyik kocsit?- nézek rá boci szemekkel.

- Háát.. Nem is tudom. Igazából mára nem tervezem, hogy használom a Porschét.. Tehát elviheted, ha akarod.

- ÁÁÁ! Köszönöööm! – sikoltozva ugrottam apu nyakába- Szeretlek!

- Hát azt látom.. DE csak ezért? – Vigyorgott rám

- Amúgy is.. de most nagyon.

Csengetnek.

- Nyitooom! – kiabálok..- Sziia Sandy! Képzeld apu odaadta a Porschét!- Közlöm vele az extrafontos hírt.

- Szia! Jujj.. rendes tőle.. de csak akkor kapjuk meg, ha lovagolni megyünk? Mert akkor maradhat is a garázsban. A srácok megbeszélték, hogy gyakoroljuk a koreográfiát.. csak mi hatan. Megkapjuk a termet, meg minden.

- Hát… ha nagyon muszáj. De már lassan 4 napja nem láttam a lovamat..

- De már csak 1 napunk van a gáláig.

Ezzel az egy mondatával sikerült is meggyőznie. Felmentünk, elraktuk a már kikészített lovas cuccokat, majd ismét elővettem a nemrég elpakolt edzőcuccom.

- Tuti lesz edzés? Mert én a biztonság kedvéért vinnék lovas cuccot is.. – néztem angyalian Sandyre

- Tuti lesz. Nyugi, majd holnap.. Ja holnap van a gála. Akkor holnapután kimész a lovadhoz.

- Szerinted anyu kienged Szenteste lovagolni? Egész nap itthon kell majd segítenem. Komolyan, már meg sem fog ismerni a lovam. –Próbáltam tovább puhítani a barátnőmet.

- Ahj.. Edzés után elmegyek veled lovagolni, jó?- Adta be végre a derekát.

- Köszönöm! – Nyomtam egy puszit az arcára. Nem, nincs semmi ferde hajlamunk. Egyszerűen csak nagyon jó barátnők vagyunk. – Akkor tíz perc és mehetünk is!

- Lesz az húsz is.. Ahogy ismerlek.. – Nyújtja ki rám a nyelvét.

- Nagyon vicces vagy. – Vágok a fejéhez egy párnát.

- Ne dobálózz, inkább siess!

- Jól van na! Már mehetünk is, látod!? Mellesleg csak öt percig pakoltam.

- Igen de már így is 10 óra van.. Én meg fél tízre beszéltem meg a srácokkal és Annel.

- Én már ott sem vagyok, nem vetted észre!? – Kiabálok vissza neki a földszintről. – Na, gyere már! El fogunk késni!

- Cöhh. – Sandytől csak ennyi tellett.

Ezek után már minden rendben zajlott. Apu természetesen nem csak lovazásra adta oda a Porschét. Sandyvel bepattantunk az autóba, tetőt fel, mert ugye tél van, és irány a Hamburgi Sport Központ. Leparkoltam, és mielőtt kiszálltunk volna, már hallottuk is Ben szokásos „Azannya”- szövegét.  Egyébként az apjának ugyan ilyen autója van. Meg az anyukájának egy BMW Z4. A szülei eléggé elfoglalt üzletemberek, tehát ritkán van együtt a család. Azért van 1 Audi Q7-esük is az estleges családi kirándulásokra, illetve nyaralásra.

-  Lora, neked mikor volt szülinapod? – Jön oda vigyorogva Ann. Először nem értettem, hogy mit akar, de amikor észrevettem, hogy nagyon nézi az autót, leesett.

- Semmikor. Apunak jó kedve volt.

- Jaj, elnézést, el is felejtettem, hogy apuci gazdag, te meg az egyetlen hercegnőcskéje vagy. – Vigyorog rám.

- Ohh, Miss Versace megszólalt! – Kezd el Sandy is nevetni.

- Csend, Miss Louis Vuitton! – próbál védekezni Ann.

Hát igen. Nem mondhatnám, hogy bárki családja is hiányt szenvedne a pénzben. Azt mondják, hogy aki gazdag családból származik, nem tudja átérezni ezt az egész hip-hop-dolgot, mert túl boldog, és ugye a hip-hop az utca”gyerekek” tánca eredetileg. Nekik meg voltak gondjaik bőven. Szerintünk ez hülyeség. A pénz nem boldogít, sőt általában csak a baj van vele. Pénzen nem tudsz barátokat venni. Szerelmet pedig végképp nem.. Tehát az, hogy valaki gazdag, nem egyenlő a felhőtlen boldogsággal és gondtalansággal. Jó példák vagyunk erre én és Bill. Szerettük egymást, vagyis én szerettem őt, állítólag ő is engem. Habár az a bizonyos dolog nem ezt mutatta. Neki is megy az együttes, én sem panaszkodhatok, és mégis szomorú vagyok. Tom szerint Ő is. Majd holnap kiderül…

- Hahó! Lora, itt vagy még? Föld hívja Lorát! – Lengeti előttem a kezét Lui.

- Hm? Tessék?

- Csak azt kérdeztem, hogy itt vagy-e még vagy elraboltak E.T.-ék..

- Ja, persze. Csak elgondolkodtam valamin. De fogunk ma még táncolni, vagy itt csodáljuk egymást?

- Nem miattam álltunk itt vagy 10 percig.. – Kezdi el húzni az agyamat Ben.

Nem szóltam semmit, csak kipakoltam a cuccomat a csomagtartóból, és elindultam befelé.

- Gratulálok emberek, nagyon jók voltunk!- Csapja össze a kezét a 2 órás próba után Rob. – De kezdek éhes lenni. Nem megyünk el a sarki pizzériába enni valamit?

- Inkább rendeljünk! Elfáradtam! – Fekszik el Ben a földön.

- Ez az állóképesség.. Hihetetlen.. – Vigyorog rá Ann. – Igazi férfi.

- Bezzeg én! – Kezdi el magát produkálni Lui. – Még balettozni tudok.

Hát.. Nála a balettozás fogalmát kimerítette pár ugrás, majd egy hatalmas esés Rob jóvoltából, aki volt olyan kedves, hogy kitette elé a lábát.

- Ennyi vagy! – kezd el idétlenül vihogni. – Még a lábamat sem tudod kikerülni..

-  Sz.emét.. – Morog magában Lui.

- Jól van, nyugi.. Mindannyian tudjuk, hogy nagyon ügyes kislány lennél. Aki ügyesen balettozik. – Simogatja meg Lui fejét Sandy nevetve.

- Na ezt figyeljétek!

Erre mindenki Rob felé fordult. Lehet, hogy nem kellett volna, mert az Ő „produkciójának” iszonyatos röhögés lett a vége. Tulajdonképpen nem csinált mást, mint megpróbált lábujjhegyre állni.. Igen ám, de ez fáradtan nem igazán ment neki, és egy tipikus Rob féle esés lett a vége, ami annyit jelent, hogy a lábai az égnek álltak.. Az ember legtöbbször csak filmben lát ilyet. Meg néha edzéseken nálunk.

- Szörnyűek vagytok! – Nézünk rájuk elég lesajnálóan

- Tudjuk! – Vágta rá büszkén a két „sértett”

- A pizzéria telefonszámát nem tudja valaki véletlenül?

-  Nem vagy te egy csöppet lusta? - Röhög fel Lui.

- Nem lusta, csak férfi.

Erre a megállapításra Ben csak felém mutatta a középső ujját, és ezzel el is volt intézve.

- Ohh.. Ugyanmár! Nem is lenne mit bekapnom. – Nyújtom ki a nyelvem.  – Erről jut eszembe, megyünk már enni, vagy éhségsztrájkot tartunk?

- Tudod mit? Ha ennyire benned van a mehetnék, akkor hajrá!

- Oké.. De akkor csak én eszek, Ti öten itt fogtok éhezni.

Megint csak öt felemelt középsőujjat láttam, semmi mást.

-  Na mentem, sziasztok! – veszem fel a pulcsim, majd a kabátom.

- Én sonkásat kérek! – Kiabál ki az öt lustaság

-Olyat kaptok! Na pá!

- Szia!

- Utoljára Billel nevettem ennyit. –Jegyzem meg magamnak egy nagy sóhaj kíséretében. Még most is csak rá tudtam gondolni, pedig a próba tényleg jól sikerült, mindenki kitett magáért. De sajnos a mondás túl igaz.. „Megszeretni valakit egy perc is elég, feledni egy élet is kevés…”